Garbine Muguruza a női bajnok Wimbledonban


-A A+

A spanyol Garbine Muguruza nyerte meg a 131. wimbledoni teniszbajnokságot a nőknél, mivel a szombati döntőben két szettben, 1 óra 17 perc alatt, két szettben (7:5, 6:0) legyőzte az ötszörös bajnok amerikai Venus Williamst.

A 2017-es döntő a generációk csatáját hozta: a 37 éves Venus Williams az open éra, azaz a profik 1968-as beengedése óta Wimbledon legidősebb női döntőseként lépett pályára hatodik trófeájáért, míg a 23 éves Garbine Muguruza egy elvesztett londoni finálét tudott "felmutatni", melyben Venus húgától, Serenától kapott ki 2015-ben.

A hétszeres Grand Slam-győztes amerikai sztár huszadik wimbledoni tornáján szerepelt, kilencedszer jutott a döntőbe a Church Roadon, ám legutóbbi diadala óta már kilenc év telt el. Idei formájáról ugyanakkor sokat elárult, hogy csak testvére tudta őt legyőzni az Australian Open fináléjában, és 2003 óta először jutott be egy idényen belül két Grand Slam-verseny döntőjébe. Végső sikere esetén az open éra legidősebb GS-bajnoka lehetett - megelőzve Serenát, aki januárban 35 évesen nyert Melbourne-ben -, ráadásul 2011 után visszatérhetett a top 5-be is a világranglistán.

A spanyol Muguruza a tavalyi Roland Garros-trófea után második GS-győzelmére készült, és remek formája mellett az is bizakodásra adhatott okot a számára, hogy edzője, Conchita Martinez volt az utolsó Wimbledonban, aki 37 éves ellenfelet vert meg a fináléban: 1994-ben a legendás Martina Navratilovánál bizonyult jobbnak. Martinez egyszersmind az eddigi egyetlen spanyol női bajnok volt a londoni teniszszentélyben.

Ami a két játékos egymás elleni mérlegét illeti, első három összecsapásukat Williams nyerte, idén Rómában viszont Muguruza szépített. Füvön még sosem találkoztak, és mindketten csak egy-egy szettet vesztettek idei hat mérkőzésükön Wimbledonban.

Ötödik mérkőzésük az esős időjárás miatt behúzott tető alatt kezdődött meg, a várakozásoknak megfelelően nagy adogatásokkal és rövid, ám annál erőteljesebb labdamenetekkel. Mindketten eljutottak egy-egy bréklabdáig, de nem tudtak élni vele, majd a spanyol 4:5-nél két szettlabdát hárított. Utána aztán elvette ellenfele szerváját, hozta a sajátját, és 51 perc elteltével szettelőnybe került.

A venezuelai születésű Muguruza lendülete a folytatásban is kitartott, rögtön brékelte riválisát, majd elképesztő sorozatot mutatott be: egyhuzamban kilenc gém lett az övé, Williamsnek ekkor már felvillanásai sem voltak. A meglepően egyoldalú második felvonás mindössze 26 percig tartott.

A spanyol teniszező pályafutása negyedik tornáját nyerte meg, és második GS-trófeája mellé 2,2 millió fontot kapott.








EZT OLVASTA MÁR?

X